Unchained Stud & Breeding
Welcome

 
Sziasztok! Üdvözöllek benneteket az Unchained Stud-ban. Itt leginkább arab telivérekkel fogalakozunk, akik mára már egyre inkább elterjedtek a Gportál-on. Létrehoztam csak ennek a fajtának egy külön tenyészetet, valamint mostmár pintarab tenyészet is üzemel az oldalon. Emellett egy morgan tenyészetet is találhattok, szintén a fajta népszerűsítésének a céljából. És ha ez nem volna elég versenyeket is találhattok az oldalon, illetve képzést azoknak a csikóknak, akik még nem rendelkeznek felnőttkori képekkel. Nyugodtan nézz körül és érezd jól magad! 
Bővebben az istállóról...

 
Chat
 
Home.

Let's Make MARES Great Again

2020.04.24. 10:54, Foxy

Sziasztok.
Mint mindig, most is a mének, méncsikók vannak fölényben a Gportálon, de most felvetült, hogy megpróbáljunk ezen változtatni. Éppen ezért én most kigyűjtöttem a tenyésztési tervekből a megmaradt kancákat. De ne aggódjatok a következő hónapban ettől függetlenűl jön a következő tenyésztési terv, ahol reményem szerint csak kancák fognak szerepelni kitenyészthető lovakként. Illetve, ha minden jól megy, akkor az eladóak közül is igyekszem kiemelni és bemutatni a kancákat, hátha így most majd sikerül nekik is gazdára találniuk.
De addig is itt van ez a pár kanca, remélem, hogy most végre sikerül majd gazdisodniuk.

jocy84nkijsl4i4ept7w.png
Basic Black

Chanel No.1

kanca, küllem, western
       

Pyro Thyme
jatthuntf1v60drpw1q6.png
Psyanika

kanca, küllem
       

Psyche Schar Hakarim

Nadirah Ibn Gamil

kanca, küllem, díjlovaglás, working cowhorse
KITENYÉSZTVE!
       

Pstrategy

Northern Blue Lights W
rmwk5rw7pa9n9orke9tt.jpg
kanca, küllem
KITENYÉSZTVE!

 

Race Arabians' Auction

2020.04.17. 22:15, Foxy
csikó licit

Sziasztok.

Érkezett hozzám egy olyan kérés, hogy lehetne újra egy arabos licit, és hát rövid töprengés után ki is találtam, hogy milyen licitet is tudnék én itt most összerakni nektek.
Úgy éreztem, hogy most a galoppos araboknak illenék következni, szóval belőlük válogattam össze pár szépséget nektek.
A táblát nézzétek el nekem, sose voltam valami nagy mágus a szerkesztésben, de rákattintva máris a licit helyszínén találhatjátok magatokat, de a Center menűpontban, az Auction fülön is szintén megtaláljátok a licitet.

................................................................................................................................................................................................................

De, aki biztosra szeretne menni, annak ide kiemelem a tenyésztési tervből megmaradt galoppos arabokat, illetve az eladóak között megtalálhatóakat is, akiket ki lehet tenyészteni / el lehet vinni és ők már biztosan az istállódban fognak kikötni.

Eladó csikók:

................................................................................................................................................................................................................

Tenyésztési tervek:


Cocain Baron

Dartla Alaa Quasim

mén, küllem, galopp
KITENYÉSZTVE!
       

Nadeem Alaa Quasim

Lovely Shadow de Mithology

kanca, küllem, galopp, távlovaglás
KITENYÉSZTVE!
 

Tenyésztési terv 13.

2020.04.03. 12:20, Foxy

Fogadjátok sok szeretettel a 13. tenyésztési tervet.

Egy páros fedeztetése akkor válik aktuálissá, ha valaki jelentkezett a születendő csikóra. Ha ez megtörtént, akkor a fedeztetés kiírásra kerül és a csikó a tenyészet szabályainak megfelelően 2-3 hét után megszületik és a tulajdonos, aki jelentkezett rá elviheti. A továbbiakban úgyan úgy a tenyészet szabályai érvényesek.

Ha megtetszett valamelyik, akkor a fedeztetési lapra másoljátok be a választott felnőttkoriról készült montázst.
Íme a tizenharmadik tenyésztési terv.


Danger Ibn Gamil

Bari'ah Layla

mén, küllem, díjlovaglás
KITENYÉSZTVE!

Triana SVL

mén, küllem

       

True Joe

Twist of Fate

kanca, küllem, díjugratás
KITENYÉSZTVE!
Chanel No.1

mén, küllem, díjlovaglás, díjugratás
KITENYÉSZTVE!

Xtreme Thyme de Charmain

Salem Amore

kanca, küllem
KITENYÉSZTVE!
Cemre Cayak

mén, küllem
KITENYÉSZTVE!

 

Unchained Magántenyészet

2020.03.28. 10:51, Foxy

Sziasztok!
Egy kis újdonsággal készültem nektek. Már egy ideje gondolkodtam valami ilyesmi lehetőségen, és most a kicsit megnövekedett szabadidőmnek köszönhetően volt is időm csinálgatni. Ez egy magántenyészet szerű dolog, amit a sok szülőkérés miatt gondoltam megcsinálni és közben eszembe jutott, hogy sok főleg angol telivérem nincs beíratva tenyészetbe és talán annyira nem is szeretném, mert annyi van belőlük és hol feltűnnek, hol bezárnak, hogy én ezt abszolút nem tudom számontartani, szóval a lényeg, hogy emiatt egy olyan lehetőséget gondoltam, hogy bérbe lehet venni a katalógusban felsorolt lovakat és el lehet vinni őket egy tenyészetbe fedeztetni.
Természetesen mindez szabályokhoz kötött, de ezt a Magántenyészetben leírtam, ott meg tudjátok nézni ha érdeklődtök a tenyészló bérlés iránt.

Még nincs teljesen kész ez a Magántenyészet, de mivel az Angol telivérek közül a kancák és a mének listája is elkészült és még pár más tenyészkanca katalógus is ezért úgy gondoltam, hogy mostmár elérhetővé tenném számotokra ezt a lehetőséget.
Folyamatosan csinálgatom majd most a tenyészlovak listáját, úgyhogy érdemes nézegetni, hátha elkészült az a katalógus ami titeket érdekelhet. Illetve ha kérdésetek van, vagy valami nem érthető, esetleg kihagytam valamit, mert az simán előfordulhat, akkor szóéjatok és azonnal kijavítom.

A "Center" menűpont alatt találjátok majd meg ezt a magántenyészetet.

Tovább a magántenyészetbe...

  

Eladó Csikók 2.

2020.03.24. 11:44, Foxy

Sajnos az eladó lovak között már nagyon régóta nem csak az eladó tenyészlovak találhatóak meg, hanem egyre több kiscsikó is, akik nem kellettek a gazdijuknak, és azóta nagyon sok tehetséges, leginkább arab telivér lovacska tengeti itt napjait tétlenül, arra várva, hogy valaki rátaláljon és felnevelje.
Most csak egy csikót szeretnék kiemelni a sok közül, hiszen ő már nagyon régóta itt van. Egy csodálatos kis sárga kanca, aki apjának Nadeem Alaa Quasimnak köszönhetően a galopp szakágban fog jeleskedni, de bátran képezhető távlovas versenyekre is, hiszen anyja SJC Navaho vonalából kivételes kitartást örökölt.

Nadeem Alaa Quasim
 
x SJC Navaho
 

Qiada Alaa Quasim
sárga, arab telivér, kanca
 

Felnőttkori bemutató képei:
Galopp és távlovas versenyekre alkalmas
   

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.